Visszatekintés

Az eredeti Veszprémi egyházmegyét még első István királyunk alapította a Győri és Pécsi püspökségekkel együtt az ezred­forduló után, a nyugati egyházszervezet és rítus szerint. A Dunántúl közepén átívelő hatalmas kiterjedésű egyházmegye Óbudától a Dráváig foglalta magába Fejér és Veszprém megye déli részét, Zala megye keleti felét, valamint Somogy nagy részét. Az egyházmegye első római katolikus korszaka, fél évezredet ölelve át, a XVI. század első harmadáig tartott.

A reformáció a régi területi alapokat meghagyta, de a későbbi, főleg geopolitikai hatások (török hódoltság, végvári rendszer) szükségszerű változásokat hozott. Az egyházmegye második idő­szaka a XVI. szd. második fele, a lutheri és kálvini irányzatok egyházszervezeti egységének fél százada az 1592-es csepregi zsinatig, ahol a két evangéliumi tábor elválik egymástól. A látszólagos szervezeti egység még tart 1612-ig, amikor az utolsó közös püspöke is elhunyt a dunántúli protestantizmusnak. Beythe István püspök halála után a reformátusok püspöke Pathai István rohonci, majd veszprémi prédikátor lett. Innét kezdődik a veszprémi egyházmegye harmadik korszaka, mint refor­mátus egyházmegye történelmi időszaka.

Az egyházmegye reformációja kétségtelenül Dévai Bíró Má­tyásnak, a „magyar Luthernek” evangéliumi szolgálata nyomán indult el. Mint Wittenberg diákja és Luther tanítványa, hittel végzi ébresztő szolgálatát Németújvártól Budáig. A Balatonmen­tén, Fehérvár környékén gyülekezetek őrzik nevét. Kecheti Márton veszprémi püspök, Bebek Imre fehérvári kanonok példáját az evan­géliumi hit befogadásában számos egyházi és világi méltóság és gyülekezet követi (Kádárta, Felsőörs, Csór, Kenese, Szabadi, stb.).

A Veszprémi Református Egyházmegye 1612-ben kezdi el önál­ló szervezeti életét. A politikai viszonyok, hódoltsági határok, lélekvesztő idők, valamint a kezelhetőségi szempontok te­szik szükségessé az alesperességekre való felosztását. 1612-1734-ig négy proseniorátusban él az egyházmegye: Veszprémi, Csókakői, Peremartoni (később Mezőföldi), Kiskomáromi (később Belsősomogyi) alesperességekben. A vezető szerep a veszprémié, sőt a kerület neve is gyakran igy fordul elő. (Egyébként volt a kerület neve Balatonmellyéki Superintendencia is.)

A Veszprémi reformált, majd református egyházmegye megőrizte eredeti nevét, annak ellenére, hogy lelkészi vezetője már nem a Veszprémben székelő megyéspüspök, hanem a gyülekezetek által választott esperes, aki a saját gyülekezete mellett kormányozza az egyházmegyét.

A XVIII. szd. közepére az alesperességek önállósulnak: a kiskomáromiból lesz a Belsősomogyi egyházmegye, az 1952-es Külsősomogyi­val való egyesülésig. A Peremartoni alesperesség Mezőföldi egy­házmegye néven működik napjainkig. A Csókakői, a Mórtól Palotáig húzódó, 11 gyülekezetből álló proseniorátus pedig vissza­olvadt a Veszprémi egyházmegyébe, majd 1952-ben Palota és Inota kivételével Mezőföldhöz került. Mezőföld eredeti névadója, Peremarton, református nemesi község volt, templomával és ran­gos partikuláris iskolájával. Az árpádkortól a veszprémi káp­talan birtoka, a török alatt Palota várbirtoka. 1711-ben a káp­talan pert indít ősi birtokaiért, amit meg is nyer. A kibecsül­tetett kálvinista nemesek kénytelenek odahagyni házaikat, föld­jeiket, templomukat, iskolájukat, amelyeket a káptalan lerombol, helyükbe katolikus lakosokat telepít. Peremarton Berhidába olvadt, nevét a gyártelep őrzi csupán.

Az ellenreformáció viharai nem kímélték a Veszprémi egyházme­gyét sem. Dunántúl hajdani protestáns földesurai Pázmány Pé­ter fondorlatos buzgólkodása révén sorra igazolják császárhűségüket azzal is, hogy annak vallására áttérnek, rekatolizálnak. A hatalmi, sokszor erőszakos térítgetések végcélja a gyülekezetek visszaterelése a pápai akolba. Kolonics érseknek hírhedt vezérszerepe a pozsonyi vésztörvényszéken közismert. A Veszprémi régió valamennyi protestáns lelkésze, oskolarekto­ra megkapta a beidézést, de voltak, akik nem mentek el. A hódoltsági részen szolgálók a török védelmét élvezték. Itt is igazo­lódott Bethlen Gábor mondása, mely szerint „a némettel és Rómá­val szemben még a török is Isten rendelte oltalom”. Ezért hiányoznak az egyházmegye hódoltsági területére eső gyülekeze­tek prédikátorai a pozsonyi megjelentek közül. (Iskolák a hó­doltsági részeken csak a török után kezdenek megjelenni.) Pápa és Veszprém, valamint több bakonyi helység már kivül esett a török védelmén. Így kerül gályára többek között Veszprém prédi­kátora, Bátorkeszi István, valamint Séllyei István püspök és Kocsi Csergő Bálint oskolarektor Pápáról.

A XVIII. szd. legnagyobb ellenreformációs hulláma Padányi Bíró Márton veszprémi püspök nevéhez fűződik. Méltó társa volt ebben a hírhedt küzdelemben maga a császárnő, Mária Terézia. Az 1774-es egyházkerületi felmérés sok szomorú iratot közöl ezidőből. Padányi püspöki birtokairól elűzi a protestánsokat. Így szűnik meg a csicsói, kislődi, magyarpolányi gyülekezet több társukkal együtt. Gyülekezetek sora veszíti el templomát, paró­kiáját, javadalmi földjeit, prédikátoraiktól, szabad vallásgya­korlatuktól megfosztva „Árva gyülekezetként” élik életüket: Zánka, Antalfa, Arács, Tihany, Aszófő, Udvari, Lovas, Paloznak, Cso­pak, Litér, Hajmáskér, stb. A nemesi falvak gyülekezetei, vagy a protestáns nemes urak védelme alatt élők szabadon virágoznak: Köveskál, Monoszló, Pécsely, Vámos, Szabadi, Szentgál, Tótvázsony, Szőllős, stb. A gyülekezetek békessége vagy zaklatása erősen függött a földesúr lelki toleranciájától is. A volt Csókakői alesperesség templomainak sorsa beszédesen igazolja ezt. A környék valamennyi árpádkori templomát földesúri hatalommal foglalják el a reformátusoktól, kivéve Szentgyörgyét és Mohá­ét, melyeknek földesura a türelmes Amadé család volt.

II. József türelmi rendelete (1781) végre meghozza a várva várt szabadságot a reformált egyházaknak is. Ha korlátozó fel­tételekkel is, de épülhetnek templomok az elvettek helyébe. Nem széptevő hízelgésből kerül a Veszprémi gyülekezetnek a Jeru­zsálem-hegyi temploma homlokzatára és sok kazettás templomunk menyezetére a kalapos király kétfejű sasos címere, sőt úrvacso­rai cserépkorsókon is láthatók ilyenek (Kenese). A veszprémi vártemplom elvétele, Hodosi Sámuel bebörtönzése (1702), a Kádár­tára, Szabadiba, Vámosra zarándokló árva eklésia emléke is a történelem lapjaira vonult.

A Jeruzsálem-hegyi református templom

Nem véletlen, hogy egyházunk első presbitériuma Dunántúl köz­pontjában, Pápán született meg. A földesuraiktól megfosztott, ne­mesi patrónusaik nélkül maradt gyülekezetek magukra maradtak. A lelkész nem támaszkodhatott nemesi jogvédelemre, törvényes testületi hátvédre. Kálvin biblikus kezdeményezése nálunk po­litikai szükségszerűség is volt egyben. A pápai első presbi­térium részben a végvári vitézek rendjéből, részben a városi polgárságból tevődött össze. Falusi gyülekezeteinkben a földes­úr jobbágyaiból állott a presbitérium, ha volt nemesi tagja, az nyomatékkal bírt a gyülekezet ügyeiben. Magyar Sionunknak, benne a sok küzdelmet, nyomorúságot megélt egyházmegyénknek ítéletes történelmi múltját a klasszikus jóeli idézet ecseteli legtalálóbban!

Egyházunk történelme pusztulások, kárvallások sorozata, de az Isten jogos ítélete is benne van. Kérdés, hogy tanult-e belőle népünk!? Ezt a folytatás mutatja ki. A XVI. szd. a megértett ige győzelmének százada. A XVII. század a gyülekezetek élenjárói­nak megvizsgálása, hitének megméretése volt. Elébb a patrónusok vizsgáltattak meg, de könnyűnek találtattak. Pozsonyban és a rabságban a gyülekezetek angyalai, küldöttei kerültek mér­legre. Egyetemében nem vallottak szégyent! A XVIII. század a gyülekezeteket vette célba, maradt-e a szöcske után még valami? A XIX. szd. az elébbi kárvallások kipótlására adatott volna, de jött a cserebogár, amelynek pajorja a földben a gyökereket rág­ja el, és a fiatal növény belepusztul. Gyülekezeteink hosszú sora sorvadt, pusztult el így, Ormányságtól Somogyon át a Bala­ton-felvidékig, sőt azon is túl. Itt már nem külső erőszak pusz­tított, ezért veszedelmesebb. A statisztika segít meglátni ezt.

1618-ban, a török korban, a veszprémi egyházmegyében mindössze 27 anyaegyházunk van. A gyér lakosság szaporodik, 1732-ben is csak 34 gyülekezetet írhatnak össze. Az 1774-es egyházkerületi felmérés 41 gyülekezetet talál a veszprémi egyházmegyében, 18044 lélekkel. Most ugorjunk két és egynegyed századot a 2001-es népszámláláshoz: az egyházmegye népessége 22190 fő… Hova lett két század várható „hozama”? Nézzünk egy-két példát: Köveskál ősi, nemesi gyülekezet. 1774-ben 497 lélek, ma 92. Monoszló 440 főről 57-re zuhant. Henye 330-ról 26-ra fogyott. Szentgál 1744-ben a legnépesebb gyülekezete egyházmegyénknek: 1565 lélek, ma 1057 fő. Az itt-ott mérhető emelkedés sincsen arányban a többi fogyásával! Füred és Arács 1774-ben együtt 1270 lélek, ma 2285 fő. Veszprém-Kádárta-Rátót 1774-ben 2130 fő, ma pedig 6110. Ezt a látszólagos feltöltődést az országos urbanizációnak tudhatjuk be, semmint a természetes szaporodásnak.